There is no absolution. There is nothing we can do about what we have done, it’s ordained for us, set in stone, our future is a function of the past with no exceptions, no way out, a long stretch of road behind us marking our mistakes, highs and lows, without a way of making really sense of it other than forgetting. Forgetting the beautiful heights and remembering the deep bottoms, the everlasting hurt that one can never heal.

Se jönni se menni nem tudok, csak várom, várom a sötétet, várom a fényt, hogy eljöjjön, felrázzon, hogy megérthessem újból, fellélegezhessek, hogy élek, létezem. A várakozás nem tesz jót, félek, tartózkodom, s ugyanakkor várom, várom már hogy itt legyen, megjöjjön, hogy végre láthassam és a szemébe nézhessek, átölelhessem és a közelébe lehessek. Várom és félek.